Magyarországon is sokan imádkoztak az amerikai lelkipásztorért
Author: Főadmin Date: 2019. november 25., hétfő 11:14
Budafok - A Baptista Szeretetszolgálat képviseletében Gál Dávid ügyvezető igazgató és felesége, Gál Andrea november 24-én, a budafoki baptista gyülekezet istentiszteletén találkozott Andrew és Norine Brunson-nal. Az amerikai lelkészt, Andrew Brunsont a 2016-os törökországi puccskísérletet követően tartóztatták le a nyugat-törökországi Izmirben, s 2018 októberében engedték szabadon.
Andrew Brunson az ünnepi istentiszteleten megdöbbentő nyíltsággal és őszinteséggel beszélt törökországi börtönélményeiről. Az alkalmat követő szűk körű találkozón Gál Dávid elmondta: sok hasonló tapasztalatuk van, szolgálat életveszélyes, háborús helyzetben, például szír menekültek között. A beszélgetésen elhangzott az is, hogy az Open Door keresztényüldözéssel foglalkozó szervezet listáján figyelemmel kísért, extrém módon keresztyénüldöző országok tízes listáját figyelembe véve a Baptista Szeretetszolgálat hét ilyen országban dolgozott, vagy dolgozik: például Észak-Koreában, Afganisztánban, Pakisztánban, Szudánban… Bár a segélyszervezet nem misszióval foglalkozik, a szervezet által a krisztusi szeretetparancs alapján végzett segélymunka sokszor hozzá tudott járulni a missziós erőfeszítésekhez is, például a buddhista többségű Srí Lankán, a 2004-es szökőár katasztrófa után. A Brunson házaspár elismerését fejezte ki a segélyszervezet tevékenységéért, és elmondták, hogy a jövőben is a közel-keleti térségben szeretnének dolgozni.
Az amerikai lelkészt a 2016-os törökországi puccskísérletet követően tartóztatták le a nyugat-törökországi Izmirben, ahol egy kis protestáns templom prédikátora volt. A vád szerint támogatta az összeesküvés kiterveléséért felelőssé tett, Amerikában élő Fethullah Gülen muszlim hitszónok nemzetközi mozgalmát, továbbá a szakadár Kurdisztáni Munkáspártot, illetve kémkedett az Egyesült Államok javára. Andrew Brunson tagadta az ellene felhozott vádakat. A bebörtönzött amerikai lelkipásztor szabadon bocsátásáért az amerikai földrészen kívül hazánkban is sok ezren imádkoztak: végül 2018 októberében, hosszas tárgyalások után bocsátották szabadon.
Gál Andrea, Gál Dávid, Andrew Brunson és Norine Brunson
RELATED NEWS

Idén 2000 kisgyerek iskolakezdését szeretné segíteni a Szeretetszolgálat
Ismét megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatást a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat, évről-évre tud így segítséget nyújtani a szervezet. Idén kétezer csomagot szeretnénk kiosztani az iskolákban és több családok átmeneti otthonában, a kampány augusztus 1-én kezdődik és szeptember 5-ig tart.

Megérkezett Székelyföldre, a károsultakhoz a baptisták szállítmánya
Kökösbácstelek - Megérkezett a bajba jutott családokhoz a Baptista Szeretetszolgálat mintegy hárommillió forint értékű gyorssegélye, adománya Székelyföldre, a Kovászna megyei Kökösbácstelekre. Adománygyűjtést indítottunk!

Jubileumi jótékonysági gyermeknap hátrányos helyzetű gyermekeknek
Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat immár 25. alkalommal idén is megszervezte Jótékonysági Gyermeknap elnevezésű rendezvényét.
