Köszöntjük önkénteseinket, köszönjük helytállásukat a múltban és a jelenben!
Author: Főadmin Date: 2021. december 05., vasárnap 13:59
Az önkéntesség ügyének népszerűségéhez és elismertségéhez korábban már két tematikus év járult hozzá hazánkban: 2001-ben az ENSZ kezdeményezésére indított Önkéntesek Nemzetközi Éve, 2011-ben pedig az Európai Unió Önkéntesség Európai Éve. Mindkettőhöz csatlakozott Magyarország. A lakosság és a vállalatok nagyobb arányú bevonásáért, a tömeges részvételért, az adományozók mozgósításáért javasolták civil szervezetek, hogy legyen 2021. az Önkéntesség Magyarországi Éve: ez az esztendő ér véget rövidesen, miközben az ország a pandémia negyedik hullámával küzd.
Miközben a Baptista Szeretetszolgálat szociális intézményi családjának szinte minden tagja várja és hálásan igénybe is veszi az önkéntesek segítségét, az adventi időszakban tizennyolcadik alkalommal megszervezett Cipősdoboz Akció legfontosabb frontjain is ott találjuk őket: az adományok gyűjtésénél, a dobozok csomagolásánál, a gyermekeknek szóló programok lebonyolításakor. Korábban a magyarországi árvízeknél több mint háromezer önkéntesünk dolgozott, ott voltak több százan a nyári táborokban nehéz sorsú gyerekek között, magasan képzett önkéntesek vettek részt nemzetközi egészségügyi szolgálatainkban és mentőakcióinkban háborúk és természeti katasztrófák helyszínén: orvosok, ápolók, tűzoltók, tolmácsok, újságírók.
Ma, az önkéntesség nemzetközi napján, december 5-én a Baptista Szeretetszolgálat nevében is külön köszönjük azt, amit ők a közösségért, mindannyiunkért tettek és tesznek! Sugalljon bármit a fogyasztásra épülő társadalom, az önként, ellenszolgáltatás nélkül végzett munka, a másokért vállalt áldozat az egyik legnagyobb emberi érték, amit büszkén ünnepelhetünk a mai napon!
RELATED NEWS
Idén 53 ezer 680 darab cipősdoboz ajándékot gyűjtöttünk és osztottunk ki
A 2024-es advent időszakában 21. alkalommal szervezte meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, amely Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciója. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatta el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerülhet a fa alá. Jószolgálati nagykövetként Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnok kajakos és Ördög Nóra műsorvezető is segítette a karitatív kampányt.
A Lidl vásárlóinak köszönhetően közel 24 millió forintnyi adományt juttatunk célba
Budapest – Két hét alatt 15,5 millió forint értékű élelmiszeradomány-utalvány és közel 8,4 millió forint pénzadomány gyűlt össze a Lidl Magyarország áruházaiban a vásárlóknak köszönhetően. A befolyt összegből és az utalványokból a Baptista Szeretetszolgálat 31 tonnányi élelmiszercsomagot juttat el 2500 nehéz helyzetben élő család számára még az ünnepek előtt.
„Jónak lenni jó!” – Egyre több az adomány, egyre több a csatlakozó
Törökbálint - Egyre többen csatlakoznak a közmédia idei jótékonysági akciójához, amellyel a fenntartásunkban működő Tábitha Gyermekhospice Ház fejlesztését támogatják.