Idén 2000 kisgyerek iskolakezdését szeretné segíteni a Szeretetszolgálat
Author: Főadmin Date: 2025. július 31., csütörtök 12:04
Ismét megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatást a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat, évről-évre tud így segítséget nyújtani a szervezet. Idén kétezer csomagot szeretnénk kiosztani az iskolákban és több családok átmeneti otthonában, a kampány augusztus 1-én kezdődik és szeptember 5-ig tart.
„Nagy terhet ró az iskolakezdés a családokra, főleg ahol több gyermek is van. Ezen igyekszik könnyíteni a Baptista Szeretetszolgálat évről-évre a Sulipakk kampánnyal. Partnereink és adományozóink segítségével idén kétezer Sulipakkot szeretnénk összeállítani és eljuttatni a gyermekekhez, ez tehát azt jelenti, hogy ennyi rászoruló családnak tudunk segíteni ebben a nehéz időszakban, ennyi kisgyereknek sikerülhet mosolyt csalnunk az arcára az új tanév kezdetén. Mindig fantasztikus látni, mennyire tudnak örülni egy-egy ceruzakészletnek, új tolltartónak, vagy táskának. Minden segítségért nagyon hálásak vagyunk a gyermekek nevében! Egy tanszeradománnyal is lehet tudatni, hogy sokan gondolnak rájuk és ebben az évben sem maradtak egyedül!”, mondta Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke.
A kampány hatékonyságának érdekében honlapot indítottunk, a www.sulidoboz.hu oldalon online módon, egy-egy tanévkezdéshez szükséges csomag megvásárlásával támogathatók a rászoruló kisiskolások. Ehhez csupán ki kell választani, hogy milyen létszámban, alsós vagy felsős lánynak, fiúnak szánja az adományozó az ajándékot. Egy Sulipakk 3 ezer forintba kerül.
Szeptember elején lehetőség lesz munkaidőben néhány kiemelt budapesti iskolában és a segélyszervezet pákozdi logisztikai központjában is leadni a használt, de még jó állapotú, vagy teljesen új tanszereket, táskákat, amelyeket a segélymunkások eljuttatnak majd az ország legnehezebb sorsú közösségeihez. Az intézmények listájáról a sulidoboz.hu oldalon tájékoztatnak augusztus közepéig. Eddig a Baptista Szeretetszolgálat saját forrásból 500 tanszercsomagot készített el, amelyek már úton vannak a családok átmeneti otthonaiba és kelet-magyarországi iskolákba.A korábbi évekhez hasonlóan a baptista tanszergyűjtést Béres Alexandra, a Súlykontroll program kidolgozója és vezetője jószolgálati nagykövetként támogatja.
RELATED NEWS

Megérkezett Székelyföldre, a károsultakhoz a baptisták szállítmánya
Kökösbácstelek - Megérkezett a bajba jutott családokhoz a Baptista Szeretetszolgálat mintegy hárommillió forint értékű gyorssegélye, adománya Székelyföldre, a Kovászna megyei Kökösbácstelekre. Adománygyűjtést indítottunk!

Jubileumi jótékonysági gyermeknap hátrányos helyzetű gyermekeknek
Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat immár 25. alkalommal idén is megszervezte Jótékonysági Gyermeknap elnevezésű rendezvényét.

NoPlanetB: átadtuk a Nagy Diák Fenntarthatósági Teszt díjait
Budapest - Lezárult a DUE Médiahálózat és a Baptista Szeretetszolgálat közös klímavédelmi játéka, a Nagy Diák Fenntarthatósági Teszt. Az első alkalommal megrendezett országos edukatív játékba több mint tíz és félezer, 14 és 24 év közötti életkorú fiatal kapcsolódott be sikeres tesztkitöltéssel.
