“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Idén 53 ezer 680 darab cipősdoboz ajándékot gyűjtöttünk és osztottunk ki

Author: Főadmin Date: 2024. december 20., péntek 17:29

 

A 2024-es advent időszakában 21. alkalommal szervezte meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, amely Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciója. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatta el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerülhet a fa alá. Jószolgálati nagykövetként Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnok kajakos és Ördög Nóra műsorvezető is segítette a karitatív kampányt.

 

A Baptista Szeretetszolgálat az adventi időszakban – a budapesti Városháza Parkban létesített központ mellett – országszerte 440 gyűjtőponton fogadta az ajándékokat, a gyűjtési időszak december 18-ig tartott. Előzetesen azt a célt tűzték ki maguk elé a munkatársak és a hozzájuk csatlakozott önkéntesek, hogy a tavalyinál megpróbálnak több cipősdoboznyi ajándékot összegyűjteni – és ez sikerült, hiszen összesen 53 ezer 680 darab doboz érkezett a gyűjtőpontokhoz.

Ebben az évben is lehetőség nyílt online módon, néhány kattintással összeállítani egy szívhez szóló ajándékot, amit a segélyszervezet juttatott el kis gazdájának. A lehetőségekről és a gyűjtőpontok listájáról egy díjnyertes honlapon, a www.ciposdoboz.hu oldalon lehetett tájékozódni. Nagyon sok cég, vállalat, civil szervezet és baráti társaság már sokadszorra, megint mások először segítették az akciót, a már említett jószolgálati nagyköveteken túl pedig olyan neves személyiségek is csatlakoztak a kampányhoz, mint Siklósi Gergely olimpiai bajnok párbajtőrvívó, vagy éppen Milák Kristóf olimpiai bajnok úszó. Idén ismét a baptisták csapatának gyűjtött a Mikulástroli, a több tízezer jószívű magánszemély mellett hoztak cipősdobozokat katonák, múzeumlátogatók, jégkorongszurkolók, a szállításban például mentőkutyás és helikopteres csapat segített. Így aztán nem csak hazánk legszegényebb vidékeire, de határon túlra – így Kárpátaljára is – eljutott az ajándék.

A Baptista Szeretetszolgálat hálás szívvel köszöni meg mindazok támogatását, akik nélkül nem sikerülhetett volna elérni az idei vállalást, az ötvenezernél több cipősdoboz ajándék összegyűjtését!  

RELATED NEWS

Megújult a Befogadlak Baptista Gyermekotthon játszótere

Székesfehérvár - Legutóbb – mintegy 900 ezer forint értékben – a játszótér felújításában, valamint játszótéri eszközök vásárlásában segédkezett a koronázó város: hintákat, padokat, homokozót, és egy darabon kerítést létesített a Baptista Szeretetszolgálat az intézmény udvarán.

Áldott karácsonyt és sikeres, boldog új esztendőt!

Hálásak vagyunk azért, hogy tevékenységünkből – a krisztusi szeretetparancs nyomában járva – ebben az esztendőben is igazi győzelmek születtek.

Karácsonyi csoda: több mint 519 millió forint adomány a Tábitha-háznak!

Törökbálint - A Közép-Európában egyedülálló új Tábitha Gyermekhospice Ház felépítésére rekord összegű, több mint 519 millió forint adomány gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! kampányában december 22-én, késő estére.

Lap tetejére