X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

A Baptista Szeretetszolgálat díjakkal ismerte el kiváló munkát végzett kollégáit

Author: Főadmin Date: 2024. április 19., péntek 18:36

 

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje áldozatos munkájukat. Eddig több mint négyszáz munkatárs kapott díjat. A 2024. év elismeréseit április 19-én a Wesselényi utcai imaházban adták át.


Az ünnepség elsőként került áprilisi időpontra, amely ezután mindig a Szeretetszolgálat Hónapja lesz az alapításra és az alapító elnök, Szenczy Sándor születésnapjára emlékeztetve. Révész Szilvia hitéleti főigazgató bevezetője után Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke bibliai történetet idézett, majd imádsággal folytatta az ünnepi alkalmat. „Ritkák a másokkal őszinte lélekkel, elkötelezett szívvel törődő emberek, és ők megbecsülést érdemelnek. Titeket a mindenható Istenhez való igazodás adott mellénk”, mondta.

Az egyházelnök imája után Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke köszöntötte a díjazottakat. „Különleges az alkalom, mert most nem megoldandó feladatra keressük a megoldást, hanem köszönetet mondunk azoknak, akik példamutató módon végzik szolgálatukat. Hálásak vagyunk azért, hogy tanulhatunk tőletek, hiszen mindaz, amit végeztek nem csak az ellátottak, hanem minden kolléga számára fontosak, mert tevékenységetekből igazi győzelmek születnek. Szolgáljátok azt az Istent, aki kipróbálttá tett titeket. A reménységnek és a jövőnek az emberei vagytok, mert reménységet és jövőt adtok.”

Az eseményen Szabó Balázs gospel énekes néhány dalát is meghallgathatták a díjazottak és a vendégek, majd zárásként Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető főigazgatója gratulált és mondott pohárköszöntőt.

 

A szociális terület díjazottjai:

Pál Anikó munkatárs (BSZ OSZSK Tábita Alapszolgáltatási Központ) – Csopják Attila díj.

Nagy Richárd szakmai irányító (REVIP) – Csopják Attila érem.

Seres Evelin családgondozó (Kamilla CSÁÓ) – Elnöki köszönet érem.

Csábi Szilvia (SZOKE-ház) – Az év szociális intézményvezetője.

 

Az oktatási terület díjazottjai:

Czuppon István intézményvezető (Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium) – Ócsai Nagy Pál díj.

Görömbei Zoltán intézményvezető (Kölcsey Ferenc Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium) – Ócsai Nagy Pál érem.

Szilágyiné Bodnár Erzsébet intézményvezető (II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola) – Ócsai Nagy Pál érem.

Tatai Erika intézményvezető (Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola és Gimnázium) – Ócsai Nagy Pál érem.

 

Az év nevelőtestülete a nyíradonyi Kölcsey Ferenc Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a BSZ EJSZ Széchenyi István Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium lett.

Az év oktatási intézményvezetője: Béres Sándorné (BSZ Csicsergő Óvoda) és Dr. Szabó Attila (Cserepka János Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Sportiskola Általános Iskola és Gimnázium).

 

A humanitárius és központi terület díjazottjai:

Kövesi Andrea számviteli csoportvezető (BSZ Gazdasági Igazgatóság) – Cserepka János-díj.

Kondor Attila szakmai vezető (Baptista Pontok) – Cserepka János érem.

Győri Kolos iskolalelkész (Budapest Baptista Gimnázium és Sportiskola) –Cserepka János érem.

Vass Rózsa gazdasági ellenőr (BSZ Gazdasági Igazgatóság) – Elnöki dicséret érem.

Bihari Mónika asszisztens (BSZ Gazdasági Igazgatóság) – Elnöki köszönet érem.

Simon Ildikó irodai és raktári munkatárs (BSZ Logisztikai Központ) – Elnöki köszönet érem.

Gálné Pauleniszki Ágnes program megvalósító (FETE) – Elnöki köszönet érem.

 

Különdíjak:

Szász Veronika igazgató (BSZ Oktatási Intézményfenntartó Központ) – Szenczy Sándor-díj.

Király Norbert logisztikai igazgató (BSZ Logisztikai Központ) – Paul Montacute-díj.

Dr. Varga Éva, a Rescue24 mentőcsapat önkéntes orvosa tavaly kapott Paul Montacute-díjat, amit ezen az ünnepségen vett át.

 

Fotók: Antal Saci

 

Lap tetejére