“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Láthatatlan segítők: a 2020-as Jószolgálat-díj nyerteseinek listája

Author: Főadmin Date: 2020. július 09., csütörtök 19:06

 

A Jószolgálat-díj ünnepélyes díjátadója idén a kialakult vírushelyzet miatt nem kerülhetett megrendezésre. A kezdeményezés meghirdetője, a Twickel-Zichy Mária Terézia KözhasznúAlapítvány kuratóriuma ugyanakkor a szociális ágazatban tevékenykedők iránti társadalmi felelősségvállalás jegyében úgy döntött, rendezvény nélkül is igyekeznek minél előbb eljuttatni a jutalmakat a nyerteseknek, ezzel is segítve tevékenységüket, munkájukat. Főként, hogy ezek a szervezetek, személyek – saját területükön – jelentős feladatot vállaltak a koronavírus időszakában is a rászorulók megsegítésében.

 

 „Megható volt látni, hogy ezek a szervezetek, közösségek, önkéntesek ebben a nehéz helyzetben is iránytűként jártak előttünk, példaértékűen fordultak embertársaik felé. Ilyenkor sokszor eszembe jut édesanyám, aki szeretetével és alázatával gondoskodott a rászorulókról. Ezért is fontos számomra, hogy ebben a nehéz időszakban adjuk át – ha ilyen keretek között is – ezt a rangos elismerést, észlelhetővé téve mindazt a jót, amit megtehetünk egymásért” – emelte ki Báró Twickel György, a Twickel-Zichy Mária Terézia KözhasznúAlapítvány alapítója.

 

A Jószolgálat-díjat 2016 őszén hirdették meg először azzal a céllal, hogy elismerjék és minél szélesebb körben megismertessék a szociális szektorban dolgozó szervezeteket és önkéntes segítőket, civil közösségeket. A kezdeményezés évről évre egyre népszerűbb, ezt bizonyítja az idei igen magas jelölésszám és a beérkezett közönségszavazási voksok mennyisége is.

 

A 2019/20-as évadtól kezdődően bevezetésre került a külhoni vándor-díj kategória, amely tágította az országhatárokat. A hazai és a határon túli jelölésekkel együtt több, mint 800 javaslat érkezett, ezek közül választhatta ki a szakmai zsűri az idei nyerteseket. Az önkéntes kategóriákról ismét a közvélemény határozhatott. A szakmai zsűri által felterjesztett jelöltek közül a lakosság dönthette el, kik legyenek a kategória nyertesei. A tavaszi online voksolás keretében több, mint 17 000 szavazat alapján került kiválasztásra az év önkéntes segítője és civil közössége – hangsúlyozta Gáspár Judit, a Twickel-Zichy Mária Terézia Közhasznú Alapítvány szóvivője.

 

A szakmai zsűri által odaítélt díjak esetében az életműdíj 1.000.000 forintos, a szervezeti kategóriák díjai 2.000.000 forintos, míg az egyéni és külhoni kategóriák fejenként 500.000 forintos anyagi elismeréssel járnak. A közönségszavazás keretében kiválasztott díjazottak az önkéntes közösség kategóriájában 1 000 000 forintos, míg az egyéni díjazott kategóriájában fejenként fél-fél millió forintos elismerésben részesülnek. A pénzbeli díjak mellett a szervezők médiakampánnyal (szervezett sajtómegjelenéssel) is segítik a díjazott szervezetek és önkéntesek megismertetését és tevékenységük népszerűsítését.

 

 

A Jószolgálat-díj 2019/2020-as évad díjazottjai:

 

Hivatásszerűen végzett szociális munka - egyéni kategória:

Oberth József

Zámbó Attiláné

 

Hivatásszerűen végzett szociális munka - szervezeti kategória:

S.O.S. Krízis Alapítvány

Szimbiózis Alapítvány

Down Alapítvány

 

Életműdíj:

Csipák Péterné

 

Önkéntesen végzett szociális munka - egyéni kategória:

Molnár Imréné

Puskás Kata Szidónia

 

Önkéntesen végzett szociális munka - közösségi kategória:

A kívánság


Külhoni vándor-díj (Kárpátalja):

Sipos József

  

 

További részletekért látogasson el a Jószolgálat-díj weboldalára, vagy kövesse munkánkat a közösségi oldalon: www.joszolgalatdij.hu; facebook.com/joszolgalatdij

 

 

 

 

RELATED NEWS

Pont ott segítünk, ahol kell. Tedd jobbá a világot adód 1 %-ával!

Adószám: 18485529-1-42 Technikai szám: 0286

Köszönjük, hogy valóban több lehetett, mint egy ételosztás!

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront szolgálata Kőbánya önkormányzatának támogatásával „Több mint ételosztás” elnevezéssel egy komplex szolgáltatást nyújtó rendezvényre várta 2024. február 10-én, szombaton elsősorban a 10. kerületi közterületen és az intézményekben élő, hajléktalan embereket.

Mentőcsapatunk tagjait köszöntötték a törökországi földrengés évfordulóján

Budapest - A Yunus Emre Török Kulturális Intézetben látták vendégül azokat a magyar kutató-mentő csapatokat és családtagjaikat, akik az egy évvel ezelőtt bekövetkezett földrengések után harmincöt túlélőt emeltek ki a romok alól.

Lap tetejére